Kováts Albert:
Mózes Kati "retrospektív"


1989. október, Művészet

Valami rejtett ismeret, leplezett, féltve titkolt tudás került elénk. Vagy inkább mi léptünk be egy olyan világba, amely eddig zárva volt előttünk. Nem láthattuk; mégis, valahonnan mélyről, gyermekkorunkból talán, vagy még mélyebbről, ismerősen dereng elő. Tudósítás ez; feljegyzések, olykor csak futó jegyzetek egy mélyvilágból, a közösségi emlékezet mélységes üregéből.

(...) többnyire félemberi, -állati alakzatok, szörnyek, szörnyecskék körvonalai rajzolódnak elénk. (...) A gnómok és manók megjelenítése művészi értelemben teljes siker, mert tárgyiasul a szorongásunk, s oldódik is ezáltal. (...) Másfelől azonban igazából nem sikerül teljesen megszabadulnunk a nyomasztó figyelmeztetéstől, amely az emberi természet alvilági oldalát mutatja. (.) Pokoljárás részesei lettünk a művésszel együtt: különféle akadályokkal nehezített utazás, kanyargós föld alatti folyosókon át. (...) A legsúlyosabb próba: szembesülés a Szörnnyel. A gnómok és más rémek a Minótaurosz alakváltozatai Mózes Kati képein. 


1998. március 19., Merlin Galéria

(.) Mózes Kati korábbi munkáin közvetítők, gnómok, manók hordozták és képviselték a rettenetet. Most a kép maga szól, mint egy hirtelen elhangzó tragikus szimfónia, egyetlen disszonáns hangzatba sűrítve, közvetlenül a hallgató, helyesebben a néző érzelmeire hatva. Ezeket a képeket olykor "festészeten túli" alkotásoknak érzem, melyek eszményi módon, eszköztelenül, festék, karton és minden egyéb köztes ballaszt nélkül, roppant érzékenyen és közelről szólnának hozzám, hozzánk.

Mózes Kati műveiben minálunk és őnála is hatalmasabb erők munkáját sejtem. Ezeknek a képeknek ő az alkotójuk, és mintha mégse ő lenne; a múló idő, vagy a képzőművészet önmozgása hozná létre az újabb és újabb mutációkat, észrevétlenül, ahogyan a természet alakul, változik. És ugyanazzal az eltökélt visszafordíthatatlansággal, mint a természet erői.

Ezek a munkák ízig-vérig századunk szülöttei, mert miközben öntörvényű, egyedi műtárgyak, magukban hordozzák a kor ezer vonását. És érdekes módon a formai jegyek, amelyek ezt közvetítik, a XX. századi festészet szinte teljes eszköztárát igénybe veszik és csatarendbe állítják. A kubizmus síkba forgatott és átszervezett tárgyainak az emléke épp úgy megtalálható itt, mint a dadaizmus előítéletmentessége, a kollázs-elv mint képalkotó módszer, és a szürrealizmus abszurd formatársításos komponálásmódja (...) megfigyelhető az ecset lázas, szilaj kezelése, a formák lobogása, úgy is, mint expresszív vonás. Ezeknek a nem annyira stiláris, mint inkább módszerbeli tulajdonságoknak a sajátságos ötvözete, meg a jellegzetes lefojtott és mégis friss színvilág alapvető összetevői a képek különös, egyéni varázsának. Mindez tekinthető posztmodern sajátságnak akár, másrészt nem kis ellentétet is magában rejt: ráció és szenvedély, tudatosság és ösztönösség kettősségét.

Amennyiben Mózes Kati művészetének a helyét az európai művészeten belül a magyar festészet folyamatában keresem, akkor abban az erős áramlatban találom meg, amit azonos levegője, szelleme tesz közössé, nem pedig stiláris vonásai. Nőfestőinknek a második világháború után kibontakozott művészetére gondolok, elsősorban Vaszkó Erzsébet, Gedő Ilka, Vajda Júlia és Ország Lili világára. Akik ismerik a nevezettek munkásságát, tudják, hogy (...) ez a világ megrendítően komoly, súlyos világ, ahol a művész a vállán hordozza az emberiség minden gondját és poklot jár.


2000. szeptember 7., Ökollégium

A festő némely munkái nyilvánvalóan és kevésbé nyíltan csendéletek. Ezek a képek, amint az csendéletektől elvárható, tárgyakból, tárgytöredékekből épülnek fel. Némely tárgyak könnyen felismerhetők, mert a való világ dolgaira hajaznak, más dolgok pedig csak Mózes Katinál létező tárgyak. Ám a tárgyak mindkét fajtája csak az övé . Ezt úgy tudom kifejezni, hogy "nála vannak". Nála vannak, de most megosztotta velünk őket, "kitette" őket elénk. Mózes Kati benső tárgyai megszemlélhetők. Vagyis a festő esetünkben mindig "lefest", "megfest" valamit, de a motívum modellje kizárólag benső világában kereshető. A motívumok olykor (...) elveszítik tárgyias alakjukat - színmezők, foltok, csíkok -, de ez látszat csupán. Valójában mindig dolgokról van szó, dolgok festőileg rendezett csoportjáról, azaz csendéletről, nem pedig informel ecsetnyomokról.

Ezeknek a csendéleteknek a levegőjét, auráját érzékeli elsősorban a néző, s igyekszik titokzatosságukat megfejteni. (...) Mózes Kati képeinek éppen ez a bújkáló titokzatosság a fő vonzereje. A festő azáltal, hogy teljes valójában "kiadta magát", felfedte előttünk benső tárgyait, megtett mindent, amit festő megtehet. Közelebb kerülni hozzá szavakkal már nem lehet, csak a képi világba való belehelyezkedéssel, képolvasással.

Gyakorta baljós, szorongató életérzés szűrődik át a titokzatosság sűrűjén, a létezés tragikumának átérzése, és többnyire igen elhitető erővel, a lét abszurditásának érzete. Ahogyan a racionalitás, a kauzalitás hiánya a művészetben a titokzatosság élményét kelti fel, akként érzünk rá a valóság irracionalitására Mózes Kati rejtelmes képei által.


2006. szeptember 1., Lajos utca, Záróbuli

Csináljunk leltárt ezek után a legrövidebben.

Tudósítás valahonnan mélyről: A kollektív tudattalan kerül felszínre Mózes Katinál. Közös szorongásainkat idézi meg.

Bújkáló titokzatosság: Sokértelműség, nem egyjelentésű kifejezésmód. Leereszkedés a lélek mélyrétegeibe. Szavakkal nem leírható dolgok, melyekről a festészet is csak költői homályba burkoltan tud szólni. A homály együtt jár az irracionálissal, és ez hozzásegít a lét abszurditásának átérzéséhez.

Szörnyek, gnómok, manók: A fenyegetettség, az ősi szorongás kifejezésének közvetítői voltak korábban.

Benső tárgyak: A festő gazdag benső képi világának leltára. Megfigyelhető itt a kiállításon, hogy a legújabb képein már a tárgyi világhoz is ritkábban nyúl; nemegyszer egy-egy vonallal, egyszerű formával, színfelülettel is képes felkelteni ezt a bizonyos Mózes Kati-féle hatást. Eszköztelenség. Ez az eszköztelenség teszi, hogy mintha a múló idő, vagy a képzőművészet önmozgása hozná létre a műveket.

Századunk szülötte: Mint a kifejezés egyik posztmodern lehetősége, a modern európai festészet formatana és módszerei együtt, montázsszerűen. Ezáltal kapcsolódik az egyetemes művészethez.

A magyar művészetben: A "gyönge nő", aki a világ súlyát hordozza a vállán, holott kifinomult érzékenysége révén még inkább átéli az emberiség minden gondját. Ez a közös vonás köti Mózes Katit nőfestőinknek a második világháború után kibontakozott művészetéhez, egyszersmind a progresszív magyar művészethez.

Elhangzott 2006. szeptember elsején, Mózes Kati eddigi legnagyobb, legszebb kiállításának zárásaként a Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházában, a korábbi Mózes Katival kapcsolatos szövegek felhasználásával.