Kováts Albert:
Mózes Kati kis képei

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, először is szeretném leszögezni, hogy Önök ugyan Mózes Katalin festőművész kamarakiállítását látják, de nekem legfelsőbb engedélyem van, hogy Mózes Katiról beszéljek.

Ha jól számolom, Mózes Katinak eddig négy + egy kiállítását nyitottam meg. Ezek komoly, nagy, hogy úgy mondjam, maxi-kiállítások voltak, különösen a Lajos utcai 2006. szeptemberében. Ekkor Kati eddigi munkásságának keresztmetszetét láthattuk, most azonban csak metszeteket mutat be ebből. Ez a hatodik tárlat mini-kiállítás, és ez, bevallom, némileg zavarba ejt. Egy nagyformátumú művész kisformátumú képeket tesz ki, lássák be, ez ellentmondás. Vagy ha úgy tetszik, paradox helyzet. Nem tehetünk mást, meg kell vizsgálnunk a nagyságot a kicsinységben. Tudnivaló egyszersmind, hogy a mai Arnolfini nap a 11-es varázsszám jegyében áll, és így a kicsinység akként is jelenlévő, hogy a 11 kép igen kicsiny válogatás a művésznő terméséből.

Annyiban szerencsém van, hogy legutóbb, a Lajos utcai összefoglaló kiállítás alkalmából leltárt csináltam. Sorra vettem azokat a legfontosabb vonásokat és jeleket, amelyek felmerültek az elmúlt évtizedek során, és jellemzővé váltak Mózes Kati munkásságában. Melyek ezek?
Tudósítás a tudattalan mélyéről. Képpé formált közös ősi szorongásaink. Bujkáló titokzatosság mint a sokjelentésű kifejezésmód tünete. Költői homály, ami a lét abszurditásának átérzéséhez segít hozzá, de világos formákban, tiszta festői beszédben valósul meg. A plasztikai kifejezésformák széles skálájának birtoklása és ösztönös, eszköztelen alkalmazása. (Egy-egy színfelület, ecsetvonás, egyszerű forma bámulatosan találó, kifejező tud lenni.) Az eszköztelenség hatásaként a művet magától értődő, természetes entitásnak érzékeljük. Mintha a múló idő, vagy a művészet önmozgása teremtené.

Áttekintve ezeket a korábban felismert sajátságokat, nehéz megmondani, hogy csupán a magvuk, a kezdeményük, a levegőjük rejlik-e ezekben a kis képekben, vagy csak a kis méret miatt ismerjük el vonakodva a nagyságukat? Nem egy helyütt zavarba ejthetnek azok a flott gesztusok, melyek egyként lehetnek a hevenyészett vázlatosság és az ösztönös, találó formaképzés jelei. A kis méretű mű egyaránt megidézi az önmagában tökéletes miniatűr és a nagy méretben megvalósítandó alkotás tervének lehetőségét. Amennyire tudom, maga a művésznő sem dönt eleve ebben a kérdésben. Vannak miniatűrjei között olyanok, melyeket később nagy méretben is feldolgozott.

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, befejezésül engedjetek meg egy vázlatos képelemzést. Méghozzá a "Tizenegy rövid jelenet" közül a leghosszabbról, a legnagyobb kis képről. Elsőre talán az a legszembeszökőbb rajta, hogy a szép sötétsárga paszpartu sajnos bepiszkolódott, jaj de kár. Aztán másodikra már felvillan, hogy ez esetleg szándékos lehetett, és a fekete mezőből kilökődő formák a kompozíció részei. Majd ezek a kétféle mezőt összekapcsoló formák éppen erre, a két mező összetartozására, meg a fekete és sárga összecsengésére hívják fel a figyelmet. A "svarcgelb" együttesről esetleg valami Habsburg-asszociációnk is támadhat, bár ez a sárga melegebb annál a Habsburg-sárgánál, amit még ma is gyakran láthatunk barokk házak kopottas falán. A kép lelke azonban, ahonnan a formai (egyszersmind a tartalmi) mondanivaló kiindul, kiszökken, az az ágaskodó-feszülő fehér vonalak (sugarak vagy traverzek) együttese. Figyelemreméltó, hogy a fekete felületnél arányában sokkal szerényebb fehér felület milyen varázsosan képes betölteni, szellemmel megtölteni a sötét hátterét. Érdemes megfigyelni, hogy ez a fekete nem mindenütt azonos mélységű. Dramaturgiai, illetve kompozíciós szerepe van annak, hogy a sötét mező alsó negyedében a fekete még feketébb. A fehérek ágazásai, elágazásai kiváló példát mutatnak a modern, sőt a modernen túli művészet izgalmas vonására: a racionális és az irracionális kettősségére, az ebből fakadó feszültségre. Mintha mérnökileg megtervezett szerkezet volna, ami azonban praktikus funkció híján a képi mondanivaló szavakkal leírhatatlan, rejtélyt és mélységet fokozó tartóoszlopa. A fekete alsó negyedében meghúzódó fehér jelek tovább fokozzák a kép titokzatosságát (vajon mit jelenthetnek?), növelik a mű értelmezhetőségeinek a számát, másfelől a kompozíció fontos kiegészítői. A kép érzelmi-hangulati kifejezését, képzőművészeti (plasztikai) mondanivalóját a feketéből a sárgába kitörő, benne felbukkanó pozitív és negatív formák teszik teljessé.

Konstruktív-geometrikus és szürreális vonásokat érzékelhetünk a képen. Mint cseppben a tenger, tükröződnek e kis példában Mózes Kati klasszikus modernségen túlmutató eredeti festői törekvései. Fogadják szeretettel.

Elhangzott 2009. május 23-án Szigetszentmiklóson, a 11. Arnolfini [Mozi] Fesztiválon, Mózes Katalin Tizenegy rövid jelenet című kiállításának megnyitójaként (Arnolfini Galéria No. A14-es tárlat).

Forrás: www.arnolfini.hu
>>Link